Életjel, avagy maradt egy kis varázserőm

Régen jártam errefelé, igaz-e? Nem tudható be a véletlennek, hogy szokatlan bejegyzéssel jelentkezem eme blogon. Borzasztóan sok minden történt velem azóta, amióta bezártam a WH-t, konkrétan könyvet írhatnék az elmúlt hónapokról. Már önmagában ezt a profilt is régen használtam, ugyanis a másik profilomon tevékenykedem a zárás óta. Ha valaki nem tudná, egy ideje már Jin Young néven publikálom irományaimat, amik már korántsem tükrözik azt a "színvonalat" és stílust, ami annak idején ezen a blogon olvasható volt. Sokat változtam, sokat fejlődtem, persze ezért csaknem vért izzadtam és könnyeztem...

Péntek reggel valamilyen oknál fogva kedvem támadt visszaolvasni a WH-t - talán a hirtelen jött, röpke szabadidő mellékterméke -, és be kell vallanom... Elborzadtam! Felfoghatatlan, hogyan tetszhetett ez a történet nektek, de komolyan mondom! A vége felé már javában több elmerengést csempésztem bele, ez igaz, de a harmadik fejezet közepéig katasztrófa! Hiába javítottam és bővítettem a részeket, legszívesebben fejemet vertem volna a laptopomba. Mintha egy számomra teljesen idegen ember írta volna a sztorit... És lassan testet ölt az az ok, amiért megint itt vagyok.

Először is, tisztáznom kell néhány apróságot. A mai napig írok, az egyik blogomnak az utolsó előtti részét tegnap tettem ki, a legújabbnak pedig gőzerővel írom az első négy részét egyszerre. Igen, végre valahára sikerül tényleg befejeznem a történeteimet, megszórhattok konfettivel. Ez annak köszönhető, hogy a részeket jó előre megírom/megírtam, szóval nem követem el azt a hibát, mint anno a WH esetében. Szinte mindig az utolsó pillanatban végeztem a gépeléssel a posztolások előtt...

Továbbá, amin lényegesen változtattam a sztorijaim terén, az a műfaj. Tavaly novemberben fejest ugrottam a thrillerek és a horrorok világába, de nem olyan szinten, amit egyesek olvashattak a Vérszomj fanfictionömben. Hogy is mondjam, lassan kezdem úgy érezni, mintha Stephen King lány változatává változnék. Imádom a horror játékokat -és történeteket, ennek látszik is az eredménye. Öregszem, abszolút kinőttem már a fluffból, hiába állítottam azt, hogy a WH nem volt fluff. Nos, a mostani történeteimhez képest bizony az volt. (És az utóbbi részektől eltekintve komolytalanabb is.)

Rájöttem, hogy az 1D-vel nagyon elszúrtam az egészet. Jó, az egy dolog, hogy már nem vagyok directioner már majdnem egy éve, de belém hasított a felismerés, hogy a WH-t szigorúan csak Harry Potter ff-nek kellett volna írnom. Emészthetőbb lett volna, és az olvasók zöme nem a szerelmi szálakkal foglalkozott volna az akciójelenetek mellett, valljuk be. Érettebb olvasókra volt szükségem, amit a fiatal directionerek között nem igazán találtam meg. Ez nyitotta fel a szememet, én nem arra születtem, hogy sikongató kislányoknak elégítsem ki a vágyait.

A nagy mérföldkövet mégis a B.A.P nevű banda hozta meg számomra. Attól eltekintve, hogy most nem aktívak, mert pereskednek a cégükkel, eszméletlen nagy hatást gyakoroltak rám, még írás terén is. Olyan dolgokat is ki merek már írni magamból, amit a WH korszakomban nem tettem. Nekik köszönhetően részben érettebb és felnőttesebb lettem, a látásomat nem takarja el a rózsaszín köd, reálisan látom a világot. Lehet, hogy ti nem érzitek, de erre baromi nagy szükségem volt. Szinte szöges ellentéte vagyok az egy évvel ezelőtti énemnek. Erősebbé váltam lelkileg, hatalmas ihletet és ösztönzést kaptam rajtuk keresztül. Ha a B.A.P nincsen, szerintem teljesen abbahagytam volna az írást. Miattuk új céljaim lettek, ezért teljes mértékben tisztelem őket. Ez a szituáció már november óta töretlen, amióta belefogtam a hamarosan véget érő blogomba. (Mellesleg a B.A.P beletartozik azokba a bandákba, akiknek retusálták a képüket és beletették a Best song ever klipjébe, just sayin... Vagyis mit ad az Ég, most az a banda jelent nekem mindent, akit anno az 1D kifigurázott.)

Mivel ősszel egy fanfiction-sorozatba kezdtem bele (a Nyalánkságok, avagy blogjaim menüpontban csekkolhatjátok az aktuális "évadokat"), aminek a The hotel nevezetű dark fanfiction blogom az első állomása. Emiatt már nem igazán tudok olyan léptékben gondolkodni, mint amilyennek megismertetek ezen a blogon keresztül. Ezért pattant ki az a fejemből, hogyha végeztem a sorozatommal, amit egyenesen imádok írni, valahogyan újra életre keltem a WH-t, de már színtiszta HP-univerzumúként. Lövésem sincs, mikorra várható ez, a többi történetemet tekintve 2016-2017-re tehető az újrakezdés. Igen, elölről lesz majd olvasható a blog, nem onnan, ahol augusztusban abbahagytam, ugyanis kizárólag HP tartalmú lesz. Ez azt vonja maga után, hogy kíméletlenül át lesz írva az egész és immáron az új stílusommal lehet majd a történéseket nyomon követni.
Azt tervezem, hogy az új változatnak külön blogot fogok szentelni, és mikor elkezdem majd, ezt végleg bezárom. A szereplők nagy részét átnevezem, ez alól a főszereplők sem kivételek, sőt még csak nem is Emma Watson fogja alakítani a középpontban álló hölgyeményt. Mivel nem lesznek benne "sztárok", legfeljebb csak karakterihlető emberkék, ezért a mellékszálak mennyisége drasztikusan le fog csökkenni, más szóval sokkal rövidebb lesz a sztori. Ez száz részes lett volna, de a sok mellékszál-hiány és a tartalmasabb fogalmazás miatt az új alig lesz ötven részes, de lehet, hogy még az ötvennel is sokat mondok.
Tudom, elég drámaian vetettem véget ennek a sztorinak, de higgyétek el, nem volt más választásom. Az viszont garantált, hogy az új változatból ki fognak derülni a fennmaradó igazságok. Nem lesznek túlkomplikált dolgok, nem lesz crossover, nem lesznek állandóan váltakozó szemszögek. Írói nézőpontból lesz megírva, rengeteg táj -és érzelemleírással körítve, metaforákkal tarkítva. Nem lesz hely a bugyutaságoknak, szóismétléseknek, kapkodásoknak. Tagadhatatlanul igényesebb munka kerül majd ki a kezeim közül. Sokkal jobb élményt fog nyújtani, mint ez, ezt már most leszögezem. :)

Ui: kutyafuttában változtattam meg a dizájnt, hogy szalonképes posztot tehessek ki... eh.